A polgárvédelmi kirendeltség felhívása
2010.12.16. 11:36
AJÁNLÁS polgármesteri hivatalok részére
Téli időjárással kapcsolatos tudnivalók
A téli időjárás hazánkban általában akkor okoz problémát, ha a hőmérséklet tartósan és jelentősen alacsonyabb a megszokottnál, illetve a hosszan tartó vagy intenzív csapadék kihullás miatt a megszokott mértéket jelentősen meghaladó mennyiségű hó esik.
A hőmérséklet jelentős mértékű csökkenését a meteorológusok viszonylag nagy pontossággal előre tudják jelezni, így általában van idő a felkészülésre. A szélsőséges téli időjárás Magyarországon nem túl gyakori, bekövetkezésére azonban az ország bármely részében számítani lehet. Ha a lehűlés tartósan (napokig, esetleg 1-2 hétig) -15 -18 °C körüli vagy az alá esik, komoly ellátási, közlekedési és egyéb problémákra lehet számítani. Ilyen eset évtizedenként általában egyszer fordul elő.
A havazás kezdete viszonylag nagy biztonsággal előre jelezhető, mértéke és időtartama azonban többnyire csak becsülhető. Így a leginkább célra vezető megoldás a körültekintő felkészülés és a megfelelő tartalékok felhalmozása.
Célszerű magatartási formák:
- Folyamatosan kísérje figyelemmel az időjárás jelentést, hogy időben felkészülhessen a rendkívüli időjárásra.
- Tartson otthonában olyan mennyiségű élelmiszert, amennyi az egész család számára elegendő legalább 1 hétre.
- Áramkimaradás esetére gondoskodjék a szükség–világítóeszközökről, illetve gázfűtés esetén hagyományos fűtőeszközről és fűtőanyagról.
- Az emberek esetében a legnagyobb veszélyt a fagyási sérülések kialakulása, illetve a testhőmérséklet veszélyes mértékű csökkenése jelenti, amely súlyos, esetleg végzetes következményekkel járhat. Ezért alapszabály, hogy szélsőséges időjárási viszonyok között senki ne hagyja el otthonát, csak ha meggyőződött arról, hogy úti célját biztonsággal eléri, és a visszautazás feltételei is biztosítottak. Ha ezen feltételek hiányában is elkerülhetetlen az utazás, nagyobb távolságra soha ne induljon el egyedül.
- Ha nagyobb távolságot kell gyalogosan megtennie, öltözzön rétegesen, felső ruházata lehetőleg legyen vízhatlan. Mindig vigyen magával meleg italt (teát, kávét, stb.).
- Gépkocsival csak akkor induljon el, ha az feltétlenül szükséges, gépjárműve megfelelő műszaki állapotban van és rendelkezik a biztonságos téli üzemeléshez szükséges felszereléssel (téli gumi, hólánc, stb.). Ebben az esetben sem tanácsos egyedül elindulni. Lehet, hogy gépkocsija bármikor elakadhat és esetleg csak napok múlva fogják kiszabadítani. Öltözetét úgy állítsa össze, hogy szükség esetén gyalog is képes legyen folytatni útját. Indulás előtt gépkocsijában helyezzen el meleg takarót, meleg italt és legalább egy napi étkezésre elegendő élelmiszert. Amennyiben hosszabb időt kénytelen álló gépjárművében tartózkodni, a motor járatásával fűtheti az utasteret, de ne felejtsen el legalább 10-15 percenként szellőztetni. Az álló jármű utasterébe ugyanis kipufogó gázok szivároghatnak, amelyek súlyos rosszullétet, esetleg halált okozhatnak.
Kerülendő magatartási formák:
- Alkohol soha ne fogyasszon a hideg elleni védekezés céljából. A kezdeti élénkítő hatása után csökkenti a fizikai teljesítőképességet, fáradtságot, bágyadtságot okoz, illetve csökkenti a helyzetfelismerő-, és ítélőképességet, amely ilyen helyzetben életveszélyes lehet.
- Azokat a PB gázzal üzemelő fűtőkészülékeket, amelyek nincsenek kéménybe kötve, vagy az égéstermékek szabadba történő kivezetése nem megoldott, soha ne üzemeltesse folyamatosan zárt térben. A helyiség nagyságától és a fűtési fokozattól függően legalább egy-másfél óránként szellőztetni kell, ellenkező esetben a felgyülemlett égéstermékek mérgezést okozhatnak.
- A gázszolgáltatás kimaradása esetén ne hagyja nyitva a fűtőkészülék elzáró csapját!
- Ne terhelje túl a távbeszélő vonalakat felesleges hívásokkal. Gondoljon arra, hogy esetleg életmentő hívás szenvedhet késedelmet egy-egy kevésbé fontos beszélgetés miatt.
Forrás: http://www.katasztrofak.abbcenter.com/?cim=1&id=43255
HASZNOS TANÁCSOK TÉLEN KÖZLEKEDŐKNEK
- Tájékozódjon az útviszonyokról /rádió, TV és KHT ügyeletek/.
- Csak a téli közlekedésre felkészített, jó műszaki állapotú járművel induljon el, különös tekintettel a gumik állapotára.
- Havas időszakban a gépkocsiban legyen hólapát, vonókötél, alkalmanként kismennyiségű érdesítő anyag.
- Óvatosan válassza meg a sebességet, ügyeljen arra, hogy a gépkocsiból nem mindig észlelhetők a lokálisan lefagyott területek.
- Tartson biztonságos követési távolságot, vegye figyelembe a megnövekedett fékutat.
- Ne kockáztasson az előzésnél.
- A munkagépek mögött síkos az útszakasz, mert a só olvasztó hatása nem azonnali, az ekék után pedig vékonyan tömör hó maradhat. Ezért a sárga villogóval felszerelt gépek megpillantásakor már fokozatosan vegye vissza a sebességet, nehogy rácsússzon a munkagépre és gyakori féklámpa villantásokkal figyelmeztesse arra az Önt követő járművet is.
- Lemaradva kövesse a munkagépet, és ne próbálkozzon az előzéssel, nem tudja, milyen az út állapota a munkagép előtt.
- Ha szembe találkozik munkagéppel, csökkentett sebességgel haladjon el mellette, így elkerülheti, hogy szórás esetén a nagyobb sódarabok kárt okozzanak gépkocsijában és biztonsággal el tudja kerülni az ekéző jármű méretén túlnyúló ekeszárnnyal való találkozást.
- Ha elakadás-veszélyes helyhez közelít, ne próbáljon meg azon áthaladni /esetleg fokozott sebességgel/, mert a balesetveszély lényegesen megnő. Itt a fő szabály az, hogy a hóeltakarítást ne akadályozza a gépkocsi.
- Kerülje az elakadást. Kezdődő hófúvás, intenzív havazás esetén a legközelebbi lakott hely elérésekor helyezze biztonságba gépkocsiját, úgy várja be, míg az út ismét járható. Az elakadt járművek akadályozzák a hó eltakarítását és a legnagyobb gondosság esetén is kárt okozhatnak benne a munkagépek vagy a ráekézett hó.
- Az elakadt gépkocsit lehetőleg ne hagyja az úton, vagy ha mégis, akkor feltűnően látható helyen tegye ki értesítési helyét és módját.
- Hosszabb utazásnál nem árt, ha takarót, tartalék ruhát és ennivalót is becsomagol.
- Útközben időben gondoskodjon üzemanyagról.
Forrás: http://bacs.katasztrofavedelem.hu/index.php?pageid=105&content=1
TÉLEN A JÉGEN
Szinte nem múlik el tél, úgy hogy ne értesüljünk olyan tragédiáról, amely a kellően még nem megvastagodott álló- és folyóvizek jégtakarójának beszakadása okozott.
Mivel a mentésbe bevonható tűzoltó erők és eszközök helyszínre történő kiérkezése, amely a távolság miatt sokszor 15-20 percet is igénybe vehet, jelentős, ezért az alábbiakban néhány követendő (megfontolandó) jó tanáccsal szeretnénk segítséget nyújtani.
Néhány általános érvényű szempont a korcsolyázás, csúszkálás és jégen tartózkodás helyének kiválasztásához:
Befagyott állóvíz esetén
- A part közelében a jég rendszerint vékonyabb, néha üreges, ezért könnyebben törik.
- Beszűküléseknél áramlatok gyöngíthetik a jeget, (ugyanez vonatkozik állóvizeknél a mellékfolyók torkolatára is).
- Meleg források különösen veszélyesek, mert nem mindig hoznak létre jégmentes helyeket, hanem elvékonyítják a jeget, ami nem látható.
- Sűrű hótakaró alatt a jég vékonyabb, mint hómentes helyeken.
Befagyott folyóvizek esetén
- Különösen vékony jég és jéggel nem fedett részek a "sodorvonal"-ban találhatóak.
- Folyókanyarok külső oldalán is vékony jégréteggel kell számolni.
- Sebes folyású, vagy kőtömbökkel telített szakaszon a jég szintén lényegesen vékonyabb.
Mindkét esetben fontos tanács:
- Olvadáskor a jégtakaró teherbíró képessége akkor is erősen csökken, ha vastagsága változatlanul fennáll.
- Jégen történő haladáskor nyugodtan és egyenletesen lépkedjünk, ha elesünk, az fokozza a jég beszakadásának veszélyét.
- Több személy esetén pihenéskor is tartsuk be a szükséges távolságot.
- Jégen történő haladáskor síbottal, vagy bottal állandóan ellenőrizzük az előttünk levő jég vastagságát és szilárdságát.
A jég beszakadása esetén követendő magatartás
- A jég beszakadását rendszerint már előre jelzi a ropogás és a recsegés, és a jég felületének süllyedése. Ekkor a beszakadás esetleg még elkerülhető.
Teendők:
- Azonnal feküdjünk laposan a jégre (nagy fekvési felület), lehetőleg arccal a part felé.
- Lassú, nyugodt mozdulatokkal (mindig a lehető legnagyobb felfekvési felületen) kússzunk a part felé.
Ha a jég a fenti előjelek nélkül beszakad, vagy túlságosan későn reagálunk és beszakadt alattunk, a teendők a következők:
- Azonnal tárjuk szét karjainkat, és ejtsük magunkat előre.
- Minden eszközzel gátoljuk meg, hogy a jégfelület alá csússzunk vagy lemerüljünk a vízbe.
Ha mégis a jégfelület alá kerülünk:
- Tartsuk nyitva szemünket, és nézzünk felfelé.
- Ha a jég hóval fedett, a közelben levő jégtörés helyét a beeső fénysugár alapján még fel lehet ismerni, és el lehet érni.
- Ha a jeget nem fedi hó, a víz és a jég egyforma fénytörése miatt a jég beszakadásának helye csak igen nehezen ismerhető fel, folyóvíz esetén az áramlás miatt e helyet akkor sem lehet már elérni, ha tudjuk, hol van, a túlélés esélye ilyenkor igen csekély.
- Próbáljuk meg a felsőtestünkkel újból a jégfelület fölé jutni, lehetőleg arccal a part felé. Végezzünk lábainkkal lökésszerű úszó mozdulatokat, a karjainkkal és súlyáthelyezéssel segítsük a lábmunkát.
- Amennyiben így nem sikerül a jég fölé jutni, próbáljunk meg a jég beszakadásának helyével szembeni oldalon egyik lábunkkal a jég felületére jutni és azután a kezünkre és lábunkra támaszkodva testünket oldalt a jégfelületre tolni. A jég beszakadásának formájától és nagyságától függően e módszer hanyatt fekve is alkalmazható.
- Ha a jég újból és újból beszakad, vágjunk magunknak utat a part felé, addig, míg ki nem jutunk a partra, vagy teherbíró jégfelülethez nem érünk. A víz hőmérséklete a jégfelület alatt 0-4 C, vagyis már 20-30 másodperc után hidegsokk következhet be (vérkeringési zavarok, sőt a szívműködés leállása).
Mások bajba kerülése esetén a következő módon nyújthatunk segítséget:
- Ne egyenes tartásban, hanem hason csúszva közelítsük meg a jég közé került személyt (ellenkező esetben mi is veszélybe kerülhetünk, mert beszakadhat alattunk a jég).
- Ne közelítsük meg egészen a jég beszakadásának helyét (a jég törékeny).
- Az utolsó szakaszt hidaljuk át segédeszközökkel (hosszú ággal, bottal, kötéllel, nadrágszíjjal-esetleg többet összekötve, vagy ruhadarabokkal). Vigyázat: ne húzzuk ki a szerencsétlenül jártat a ruhája ujjánál fogva, mert a varrásoknál könnyen elszakadhat.
- Ha több segítőtárs van a helyszínen: alkossunk láncot úgy, hogy mindenki hason fekve az előtte levő lábát fogja. Ezáltal az elöl levő személyt mentőakciója során a többiek hatékonyan támogatják. Az odanyújtott segédeszközökkel húzzuk ki a szerencsétlenül jártat a jégre, majd a beszakadás helyétől a partra. Ha a szerencsétlenül járt már a jég alá került, a mentési kísérletet már csak felkészült szakemberek tudják végrehajtani, így szükséges a tűzoltóság 105-ös segélyhívó számon történő mielőbbi értesítése.
Forrás: http://lakossag.katasztrofavedelem.hu/?pageid=95&content=1
A riasztások esetén használt veszélyességi szintek jelentése
Első szint (sárga)
Bizonyos körülmények között már veszélyes, de viszonylag gyakori és nem szokatlan jelenség. Érvényben lévő első szintű figyelmeztetés/riasztás még fokozottabb elővigyázatosságot, megelőző intézkedéseket általában nem igényel. Különösen a bizonytalanabb kimenetelű, gyorsan változó időjárási helyzetekben fontos, hogy igyekezzünk a szokásosnál gyakrabban tájékozódni a várható időjárás felől.
Helyenként gyenge ónos eső vagy szitálás várható.
A folyékony vagy részben folyékony csapadék (eső, szitálás, havas eső) fagypont alatti hőmérsékletű felszínre hullva jeges bevonatot képez. Ebben az esetben ónos csapadékról (ónos eső, ónos szitálás) beszélünk. A jelzés sárga szintjén a jelenség kevésbé kiterjedt és kisebb intenzitású formája várható (jellemzően a gyenge ónos ködszitálás). Általában nem jellemző a régió teljes területén, csak néhol vagy helyenként alakul ki. A foltokban előforduló csúszós útszakaszok azonban váratlanul jelenhetnek meg, ami nagy óvatosságra int a közlekedésben. A tereptárgyakra rakódó jég csak nagyon vékony réteget képez (vastagsága nem haladja meg az 1 mm-t), így enyhülés hatására gyorsan el is olvadhat.
Havazás, hózápor! Helyenként néhány óra alatt 2 cm-t meghaladó friss hó várható.
Nagyobb területeket érintő gyenge, közepes intenzitású havazás, vagy helyenként előforduló, de intenzívebb hózápor várható. A kiterjedt, úgynevezett réteges felhőzetből hulló havazás esetén néhány óra leforgása alatt az adott régióban több helyen 2-5 cm friss hóra lehet számítani. A gomolyos felhőkből hirtelen kialakuló hózáporokból is hullhat helyenként néhány cm friss hó. Hózáporok kialakulása esetén továbbá számítani kell a hirtelen jelentősen leromló látási viszonyokra (a látástávolság néhány 100 m-re csökkenhet). Mindezek a körülmények már komolyan befolyásolhatják a közlekedést. A sózással karbantartott útburkolaton kevésbé marad meg, vagy adott esetben teljesen el is olvadhat lehulló hó.
Helyenként hófúvás várható.
Laza szerkezetű porhó jelenlétekor, fagypont körüli vagy az alatti hőmérséklet esetén, az erős vagy viharos szél hófúvást, hóátfúvást eredményez. A hófúvásra vonatkozó jelzés első (sárga) szintjén a szél által a felszínről felkavart hó jellemzően a talaj közelében sodródik (alacsony szintű hófúvás), de néhol a látástávolságot jelentősen (1000 m alá) csökkentő magas szintű hófúvás is előfordulhat. A hótorlaszok magassága jellemzően 30 cm alatt marad. Az említett jelenségek a közúti közlekedést befolyásolhatják jelentősebben (a nem megfelelő útburkolati viszonyok óvatosságra intenek, hosszabb menetidőre számítsunk).
Helyenként sűrű köd várható.
A levegőben kondenzálódó, majd lebegő apró vízcseppek miatt jelentősen csökkenhet a látástávolság. 1000 m alatti látástávolság esetén ködről beszélünk. Az ilyen, lokális hajnali, reggeli köd képződésére hajlamos helyek tipikusan a hegyvidéki, dombvidéki területeken a völgyekben találunk. Az Északi-középhegység környezetében kifejezetten ködhajlamos völgyek például a Sajó és az Ipoly völgye, de vannak hasonló érzékeny területek a Dunántúlon is. Az utakon a látási viszonyoknak megfelelően közlekedjünk.
Második szint (narancs)
Szinte minden körülmények között potenciális veszélyt hordozó időjárási jelenségek. A szél már károkat okozhat; a nagy mennyiségű eső árvízveszélyt hordoz magában; a havazás, ónos eső már időlegesen megbéníthatja a közlekedést. Ide soroljuk a csak korlátozott területeket érintő, viszont már extrém kísérőjelenségekkel (úgymint erősen viharos, vagy akár orkán erejű szél, nagyméretű jég, felhőszakadás) járó zivatarokat. Érvényben lévő riasztás/figyelmeztetés esetén legyünk nagy figyelemmel értékeinkre és saját biztonságunkra. Lehetőleg tartózkodjunk biztonságos helyen. Különösen, ha útnak indulunk, részletesen tájékozódjunk a várható időjárásról. Kövessük a megbízható médiák által közvetített tanácsokat, illetve a hatóságok utasításait.
Jegesedés! Helyenként ónos eső várható.
A folyékony vagy részben folyékony csapadék (eső, szitálás, havas eső) fagypont alatti hőmérsékletű felszínre hullva jeges bevonatot képez. Ebben az esetben ónos csapadékról (ónos eső, ónos szitálás) beszélünk. Tartósabban (több órán keresztül) fennálló és nagyobb területekre kiterjedő ónos csapadékra lehet számítani. Néhol vagy helyenként több milliméter vastagságú jégbevonat is kialakulhat. Ezeken a helyeken – különösen veszélyes közlekedési feltételeket teremtve – az utak jégpályává változhatnak, így jelentős fennakadásokra is fel kell készülni. Ilyen időjárási helyzetekben az utak tényleges állapotát ugyanakkor nagyban meghatározza a karbantartás (sózás, szórás), ezért ebben a tekintetben alapvetően a friss közúti információk a mérvadók.
Erős havazás! Helyenként néhány óra alatt 5 cm-t meghaladó friss hó várható.
A régió kiterjedt területein erős havazás várható. A közlekedésben komoly fennakadásokra is számítani lehet. Kísérjük figyelemmel a közúti információkat. A riasztások kiadásánál igyekszünk az aktuálisan jellemző viszonyok ismeretében a talajon természetes körülmények között ténylegesen megmaradó hó várható vastagságát alapul venni. A sózással karbantartott útburkolaton kevésbé marad meg a lehulló hó.
Helyenként erős hófúvás várható.
Laza szerkezetű porhó jelenlétekor, fagypont körüli vagy az alatti hőmérséklet esetén, az erős vagy viharos szél hófúvásokat, hó átfúvásokat eredményez. A hófúvásra vonatkozó jelzés második (narancs) szintjén a viharos szél többfelé emel hótorlaszokat, melyek magassága jellemzően meghaladja a 30 cm-t. Helyenként igen magas (0,5-1 m-nél magasabb) hótorlaszok is kialakulhatnak. Az utak eltakarítása után rövid idő elteltével a szél nagy mennyiségben újra felhordja a havat az utakra. A közlekedésben komoly fennakadásokra kell számítani. Előfordulhat, hogy egyes települések időlegesen megközelíthetetlenné válnak. Ha útnak indulunk, részletesen tájékozódjuk a közutak állapotáról.
Harmadik szint (piros)
Kiterjedt területeket érintő, nagy károkat okozó, és az emberi életet is nagyban fenyegető veszélyes időjárási jelenség. A nagy mennyiségű csapadékhoz már feltétlenül árvízveszély is társul, a nagy mennyiségű hó, az intenzív ónos eső hosszabb időre teljesen megbéníthatja a közlekedést. Országosan időjárási típusonként körülbelül 1-2 évente ismétlődik meg ilyen veszélyességi fokú jelenség. . Érvényben lévő riasztás/figyelmeztetés esetén legyünk különös figyelemmel értékeinkre és saját biztonságunkra. Folyamatosan kísérjük figyelemmel a legfrissebb hivatalos meteorológiai információkat. Minden körülmények között kövessük a hatóságok utasításait. Tartózkodjuk biztonságos helyen. Ha a tervezett utazás során várhatóan keresztezzük a fenyegetett térséget, érdemes elhalasztanunk az utazást. Ha mégis útnak indulunk, az utazás előtt és közben részletesen tájékozódjunk a várható időjárásról.
Erős jegesedés! Többfelé várható tartós, intenzív ónos eső.
Nagyobb területen jellemző, intenzív, és hosszú ideig tartó ónos eső. Jellemzően több milliméteres, de helyenként fél cm-t meghaladó jégbevonat rakódhat a tereptárgyakra (utak, fák, távvezetékek). Az ónos eső többfelé jégpályává változtathatja az utakat. Ilyen időjárási helyzetekben mind a vasúti, mind a közúti közlekedésben jelentős fennakadások jelentkeznek. Ha útra készülünk, részletesen tájékozódjunk a közutak állapotáról. A fákra rakódó jég jelentős súlytöbbletet hordozhat, így a megerősödő vagy viharossá fokozódó szél nagyobb faágakat törhet le, vagy akár fákat törhet ki.
Többfelé várható erős hófúvás.
Laza szerkezetű porhó jelenlétekor, fagypont körüli vagy az alatti hőmérséklet esetén, a viharos szél komoly hófúvásokat, hó átfúvásokat eredményez. A hófúvásra vonatkozó jelzés harmadik (piros) szintjén a viharos szél többfelé emel magas hótorlaszokat, melyek magassága jellemzően meghaladja az 50 cm-t. A viharos szél miatti hófúvás mellett az esetek többségében még friss hó is várható. A szél által a felszínről felkavart hó miatt a látástávolság jelentősen romlik (többfelé mindössze néhány 100 m-re csökken). Helyenként igen magas (akár több méteres) hótorlaszok is kialakulhatnak. Mindezek mellett a riasztás/figyelmeztetés fenntartásakor rendszerint még havazás is várható több cm friss hóval. Az utak eltakarítása után rövid idő elteltével a szél nagy mennyiségben újra felhordja a havat az utakra. Az utak karbantartása több helyen lehetetlenné válhat. Az időjárás hosszabb időre is elzárhat településeket a külvilágtól. Lehetőleg ne induljunk útnak. Kísérjük figyelemmel a legfrissebb közúti és meteorológiai információkat. Szükség esetén kövessük a hatóságok tanácsait, utasításait.
Forrás: http://www.met.hu/riasztas/riasztas_ismerteto.html
Aktuális riasztási szintek: http://www.met.hu/hunalarm/
Hasznos telefonszámok
Általános segélyhívó: 112
Mentők: (baleset-bejelentés): 104,
Rendőrség (sürgős ügyekben): 107
Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság: 76/562-200
Tűzoltók: 105; 76/463-444
Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete: 76/502-010
Magyar Közút Kecskeméti Üzemmérnöksége: 76/480-630 info@bacs.kozut.hu
A Magyar Közút Kht. Weboldalán részletesen tájékozódhat az éppen aktuális helyzetről téli utazásainak tervezéséhez: ugyelet@bacs.kozut.hu
Útügyi ügyfélszolgálati vonal úthibák kapcsán: 06/40-18-88-66
Útinform: 06 1/336-2400 www.utinform.hu
Országos Meteorológiai Szolgálat: 62/467-896 http://www.met.hu/omsz.php
Kunság Volán Rt. Kiskunfélegyháza: 76/462-350
http://www.menetrendek.hu/cgi-bin/menetrend/html.cgi
Kunság Volán Rt. Kecskemét: 76/321-777
MÁV Kiskunfélegyházi Állomása: 76/461-460 http://elvira.mav-start.hu/
|