Gátér
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A faluról
 
Aktuális
 
Közérdekű
 
Intézmények
 
Szervezetek
 
Archív
 
Képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei 2006-2008
Képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei 2006-2008 : 2007. július 5. 4. rész

2007. július 5. 4. rész


Urbán Istvánné polgármester kérte, hogy a Homokhátsági Regionális Zrt. közszolgáltatói feladatainak ellátására vonatkozó előterjesztésben szereplő határozat tervezet elfogadásáról is szavazzanak.

Megállapította, hogy a képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.

 

62/2007. Önk.

A szolgáltatói-üzemeltetői feladatellátásra létrehozott: Homokhátsági Regionális

Hulladékgazdálkodási   Vagyonkezelő és   Közszolgáltató ZRt.   kijelölése   a

Homokhátsági Hulladékgazdálkodási  Projekt  kereteiben    megvalósuló

hulladékgazdálkodási  rendszer  Közszolgáltató  feladatainak  ellátására

 

                                                                       H a t á r o z a t

 

Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadta a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató ZRt. közszolgáltatói kijelölésére vonatkozó előterjesztést.

 

1.      A Képviselő-testület támogatja, hogy a konzorciumban résztvevő településeken a hulladékkezelési és szállítási közszolgáltatást a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató ZRt. lássa el.

      A ZRt-t díjjavaslata ismeretében - amennyiben a jogszabály feltételei fennállnak - Gátér község területén a szilárdhulladék kezelési és szállítási közszolgáltatás ellátására rendeletben kijelöli.

 

Határidő: folyamatos

Felelős: Urbán Istvánné polgármester

 

 

 

8. napirend

 

Joó Endre r.fhdgy a Kkfházi Rendőrkapitányság képviseletében elmondta, hogy az írásos előterjesztést elkészítették, azt a képviselő-testület kézhez kapta. Ehhez kiegészítést nem kíván tenni. Elmondta, hogy változások történtek a kapitányság személyi állományában, mivel Dr. Kása István r.ezredes Úr kapitányságvezető nyugállományba vonult, helyette Timafalvi László r. ezredes Úr a megbízott kapitányságvezető. Június elsejétől Csordás József r.alez. Úr lett  a Kmb. alosztály vezetője.

 

Urbán Istvánné megköszönte a tájékoztatást, kérte a képviselő-testületet, a kiadott anyaggal kapcsolatos kérdéseiket, véleményüket mondják el.

Elmondta, hogy a testület feladata, hogy minden évben megtárgyalja a közigazgatási területére vonatkozó közbiztonsági helyzet elmúlt évi alakulását. Jelentős változást jelentett, amikor Magony János Úr körzeti megbízottként szolgálatba került. Sokat van a faluban, s már az is sokat jelent, ha látják, hogy van rendőr a településen. Sajnos még mindig vannak emberek, akik kihasználják mások hiszékenységét. Azonban a lakosság is éberen figyel, s jelzi, ha ismeretlenek járják az utcákat.  A polgárőrség és a körzeti megbízott jól össze tud dolgozni. Ezúton fejezi ki köszönetét a végzett munkáért.

Szeretné, ha továbbítanák Kása Úrnak is köszönetét, békés nyugdíjas éveket kíván neki, az új kapitánynak pedig sok sikert a munkájához.

A tanyavédelmi szolgálat sokat jelent a tanyán élőknek, hiszen közvetlen kontaktusa van az emberekkel, biztonságot jelent számukra. 

 

Csordás József   r.alez. továbbra is kéri az állampolgárok segítségét, figyelmük, éberségük sok betöréses lopástól menti meg a települést. Kéri, hogy továbbra is figyeljenek egymásra.  A polgárőrséggel is szeretnék továbbra is a jó kapcsolatot tartani, s ezúton megköszöni a segítségüket.

 

Táborosi Ferencné óvodavezető elmondta, tudomása van arról, hogy más településeken a rendőrség bevonásával színvonalas gyermeknapot tudnak tartani, gyermekméretű járművekkel, közlekedési park kialakításával teszik színesebbé a rendezvényt. Kéri, hogy a gátéri óvodásoknak is nyújtsanak segítséget ez ügyben.

 

Csordás József r.alez. elmondta, valóban, Kecskeméten is van egy mobil Kresz park elektromos kis járművekkel. Mivel nagyon sok ilyen igény van, időben kell kezdeményezni az igénybevételt és természetesen megoldható.  Nagyméretű utánfutóra van szükség, az elszállításról pedig az adott település gondoskodik. Rendőrautót is tudnak hozni, amelyet a gyerekek közelebbről megszemlélhetnek.

Folytatni szeretnék a közlekedési oktatást az iskolákban, az ütemterv szerint egy tanévben egy-két alkalommal kerül sor.

 

Tóth Gáborné gátéri lakos kérdése, mire ügyeljenek, ha hosszabb időre elutazik a család?

 

Csordás József r.alez. véleménye szerint elsősorban a közvetlen szomszéddal olyan kapcsolatban kell lenni, hogy az gondoskodjon a felügyeletről. Magony János körzeti megbízottnak is lehet jelzéssel élni ilyen esetekben, annak érdekében, hogy tudjon róla.

 

 

Mivel több észrevétel, hozzászólás nem volt, a polgármester kérte, hogy  aki a tájékoztatót a elfogadja, kézfeltartással szavazzon. Megállapította, hogy 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta és meghozta következő határozatát.

 

63/2007. Önk.

Tájékoztató Gátér község Közrend-közbiztonság helyzetéről

 

                                                                       H a t á r o z a t

 

                                    Gátér Község Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadja a község közrend-közbiztonsági helyzetéről készült tájékoztatót.

A képviselő-testület köszönetét fejezi ki a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság dolgozóinak a község közbiztonsága érdekében nyújtott segítségükért.

                                   Határidő: 2007. július 5.

                                   Felelős: Képviselő-testület

 

 

9. napirend

 

1. Támogatási összeg előfinanszírozási hitel

 

Urbán Istvánné polgármester elmondta, az önkormányzatnak vannak több évre áthúzódó felújításai, beruházásai, melyeket CÉDA és TEKI pályázatból valósít meg. Ilyen az általános iskola nyílászáróinak cseréje, mely a 2005. évben elnyert TEKI pályázatból valósul meg. Az ÁFA változás miatt a beruházás költsége 1.784.632 Ft.  CÉDE pályázat keretében az óvodai nyílászárók cseréje, a munkálatok utáni javítások, valamint a konyhai eszközök pótlása, mosdó és tálaló helyiségek taposó cseréje valósul meg, mely beruházás költsége 907.373 Ft.

Az önkormányzat anyagi lehetőségeit figyelembe véve a beruházás előzetes finanszírozása jelentős anyagi terhet jelent, hiszen az állami költségvetésből a Kincstár csak az elszámolás után, utólag téríti meg a számlák összegét.

Az OTP Bank Nyrt-től kért egy ajánlatot, ami a támogatási összeg előfinanszírozására vonatkozik. A hitel kedvező kamatozású, és amint a Kincstár a számla összegét megtéríti, a hitel visszafizetésre kerül. Kérte a testületet, hogy járuljon hozzá a hitel igénybevételéhez.

Kérte a képviselő-testülete mondják el véleményüket, javaslataikat.

 

A képviselő-testület észrevételt nem tett, a polgármester kérte, aki elfogadja a javaslatot, hogy az önkormányzat a TEKI pályázatból megvalósuló beruházás finanszírozásához a támogatási összeg erejéig támogatási összeg előfinanszírozási hitelt vegyen igénybe, kézfeltartással szavazzon.

Megállapította, hogy 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.                       

 

64/2007. Önk.

Hitelfelvétel támogatási összeg előfinanszírozására

 

                                                                                  H a t á r o z a t

 

Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanács 2005. 06. 01. napján hozott döntése végrehajtására pályázati támogatással megvalósuló beruházásai finanszírozásához a támogatási összeg erejéig, támogatási összeg előfinanszírozási hitelt vesz igénybe.

A támogatási szerződés a Területfejlesztési Tanács döntése alapján 3 évre szól, melyből a 2007-es évre 2.000.000 Ft került meghatározásra, mely ÁFA változás miatt 1.784.632 Ft-ra változott.

A támogatással megvalósuló beruházás a Gátéri Széchenyi István Általános Iskola nyílászáróinak cseréje.

A képviselő-testület a beruházás költségelőirányzatát 2.379.509 Ft-ban állapítja meg, melyből az önkormányzat költségvetését terhelő önrész 594.877 Ft.

A támogatást megelőlegező hitel összegét és járulékait az önkormányzat 2007. évi költségvetéséből biztosítja a képviselő-testület.

A hitel visszafizetésének végső időpontja 2007. december 31. illetve a visszaigényelt támogatás számlánkra érkezésének időpontja.

A képviselő-testület biztosítékként a 2005. 09. 14-én megkötött támogatási szerződést tekinti.

                                   Határidő: 2007. július 5.

                                   Felelős: Urbán Istvánné polgármester

 

 

Urbán Istvánné polgármester kérte a képviselő-testületet, aki egyetért azzal, hogy a CÉDE pályázatra megállapított támogatási összeg finanszírozására támogatást megelőlegező hitelt vegyen fel az önkormányzat, kézfeltartással szavazzon.

Megállapította, hogy 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.

 

65/2007. Önk.

Hitelfelvétel támogatási összeg előfinanszírozására

 

                                                                       H a t á r o z a t

 

Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács által befogadott CÉDE pályázatra megállapított támogatási összeg finanszírozására támogatást megelőlegező hitelt kíván igénybe venni.

A támogatással megvalósuló beruházás „a Széchenyi István Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda nyílászáróinak cseréje, munkálatok utáni javítások, konyhai eszközök pótlása, mosdó és tálaló helyiségek taposó cseréje”.

A beruházáshoz a DARFT 44/2007. V. 31. számú határozatával 907.373 Ft pályázati támogatást határozott meg mely összegre támogatást megelőlegező hitelt szükséges igényelni.

A támogatást megelőlegező hitel összegének és járulékainak visszafizetését a módosított 2007. évi költségvetéséből biztosítja.

A költségvetésbe a hitel és járulékainak összegét betervezi.

A hitel visszafizetésének végső időpontja 2007. december 31. illetve a visszaigényelt támogatás számlánkra érkezésének időpontja.

A képviselő-testület biztosítékként a 44/2007. V. 31. számú DARFT határozatot tekinti, melyhez a megállapodás megkötése folyamatban van.

                                   Határidő: 2007. július 5.

                                   Felelős: Urbán Istvánné polgármester

 

 

2. Telekvásárlás iránti kérelem

 

Urbán Istvánné polgármester elmondta, hogy az előző ülésen már tárgyalta a képviselő-testület Farkas Imre Gátér, Dózsa Gy. u. 127. szám alatti lakos telekvásárlás iránti kérelmét. Kérelmezők szeretnék megvásárolni a gátéri 274 hrsz-ú telket, mely a családi házuk melletti telek. A kérelemben nyilatkoztak, hogy a 4 éves beépítési kötelezettséget teljesíteni nem tudják, még kicsi gyerekeik vannak, de a jövőben szeretnének építkezni a gyerekeiknek. A vételárra tett ajánlatuk 500.000 Ft.

Akkor úgy határozott a képviselő-testület, hogy kerüljön meghirdetésre a telek eladás, mely megtörtént.

Egy érdeklődő volt a jegyzőnél, de pályázatát nem adta be, csak az érdeklődés szintjéig jutott.

Kérte, hogy mondják el véleményüket a kérelemmel kapcsolatban.

 

Seres Balázs képviselő kérdése, hogy milyen módon lett meghirdetve a telek. Emlékezete szerint 300.000 Ft volt az ár, és 4 éves beépítési kötelezettség lenne előírva annak értékesítése esetén..

 

Toldi Zsolt jegyző elmondta, a Szuperinfóban jelent meg a hirdetés. A testület által meghatározott vételár 300 e Ft volt és 4 éves beépítési kötelezettséggel kívánta testület azt értékesíteni.

 

Oroszi Melinda képviselő kérdése az érdeklődőről lehet-e tudni valamit?

 

Toldi Zsolt jegyző elmondta, hogy korábban jelentkezett nála egy kiskunfélegyházi fiatalember, akinek a telket megmutatták, de tovább sajnos nem jutottak, mivel azóta nem jelentkezett.

 

Urbán Istvánné polgármester szerint amennyiben nem hoz döntést a testület, még egyszer meghirdetésre kerülhetne a telek.

 

Fekete Antal képviselő véleménye szerint Farkas Imre ajánlatára értékesíteni kellene a telket. Véleménye szerint, aki gazdálkodással foglalkoznak, azoknak kicsik a telkek, amelyek a faluban ki vannak alakítva. Javasolja, adják oda a telket a felkínált 500.000 Ft-ért.

 

Seres Balázs képviselő nem ellenzi a telek eladást, csak azon kitűzött célt nem látja megvalósulni, hogy fiatal, esetleg gyermekes család részére biztosítson a testület letelepedési lehetőséget.

 

Urbán Istvánné polgármester javasolja, hogy még egyszer kerüljön meghirdetésre a telek eladása.

 

Kérte, aki a javaslattal egyetért, kézfeltartással szavazzon.

Megállapította, hogy 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazat mellett a képviselő-testület elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.

 

66/2007. Önk.

Építési telek eladás

 

                                                                                              H a t á r o z a t

 

Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a gátéri 274-es hrsz-ú önkormányzati tulajdonú telket 300 e Ft vételárért eladásra meghirdeti, melynek eladása esetén arra 4 éven belüli beépítési kötelezettséget ír elő.

                                                           Határidő: 2007. július 5.

                                                           Felelős: Toldi Zsolt jegyző

 

3. „Gátér Községért” kitüntető cím

 

Urbán Istvánné polgármester elmondta, ebben az időszakban szokott sor kerülni a „Gátér Községért” kitüntető cím adományozására, illetve előzőleg a javaslatok bekérésére. Javasolja, hogy az idei évben a testület ne adja ki a díjat.

Kérte, ezzel kapcsolatban mondják el véleményüket.

 

Fekete Antal képviselő véleménye is az, hogy ebben az évben ne adják ki ezt a címet.

 

Mivel más észrevétel nem hangzott el, a polgármester kérte, aki egyetért azzal, hogy a 2007.-es évben a kitüntető cím kiadására nem kerül sor, kézfeltartással szavazzon.

Megállapította, hogy a képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.

 

 

 

67/2007. Önk.

„Gátér Községért” kitüntető cím

                                                                                  H a t á r o z a t

 

Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy 2007. évben a „Gátér Községért” kitüntető címet nem adja ki.

                                   Határidő: 2007. július 5.

                                   Felelős: Képviselő-testület

 

4. Térkép készítésére javaslat

 

Urbán Istvánné polgármester elmondta, megkereste az önkormányzatot egy magáncég, akik légi fotózással foglalkoznak. Ajánlatot tettek, hogy a községről légi felvételeket készítenek.

 

A képviselő-testület tudomásul vette a tájékoztatást, de anyagi helyzetére tekintettel nem kívánja igénybe venni szolgáltatást.

 

 

5. Önkormányzati lakások bérleti díja

 

Urbán Istvánné polgármester elmondta, az elmúlt üléseken képviselői javaslatként hangzott el, hogy vizsgáljuk felül az önkormányzati lakások bérleti díját. Elmondta, az általános iskolánál lévő szolgálati lakásban Rádi Józsefné lakik, a havi bérleti díj, amelyet megfizet, 6.000 Ft. Amikor a képviselő-testület úgy döntött, hogy Rádiné kérelmét elfogadja, rögzítették a szerződésben, hogy addig maradhat, ameddig az iskolának szolgálati lakásként nincs arra szüksége, s amikor az iskola bejelenti igényét, 30 napon belül ki kell költöznie.  

A másik szolgálati lakásban pedagógus házaspár lakik. 55m2-es a lakás, 55 Ft a bérleti díj m2-enként. A szerződés szerint, ameddig alkalmazásban állnak, addig lakhatják a lakást.

A másik önkormányzati bérlakásban Szemerédi Renáta lakik, aki nagymamájával költözött be, mivel belvíz miatt összedőlt a lakásuk. A nagymama időközben elhunyt, azonban a képviselő-testület hozzájárult ahhoz, hogy Szemerédi Renáta továbbra is a lakásban maradhasson változatlan feltételek mellett.

Lehet a bérleti díjakat módosítani, az önkormányzatnak, mint bérbeadónak joga van hozzá, azonban a bérleti díjakra vonatkozóan rendeletet kell alkotnia.

 

Toldi Zsolt jegyző elmondta a képviselő-testületnek, hogy az önkormányzati tulajdonú ingatlanok bérleti díjára vonatkozóan rendeletet kell alkotnia.

Elmondta továbbá, hogy a vállalkozóknak kiadott üzlethelyiségek bérleti díját határozatban kell megállapítani.

 

Kis Illés képviselő véleménye szerint a Szemerédi Renáta által lakott lakás bérleti díját nem kellene emelni.

 

Urbán Istvánné polgármester egyetért a javaslattal, hiszen inkább szociális célú bérlakásról van szó, amelyben az érintett lakik.

 

 

Mivel több észrevétel nem hangzott el, a polgármester kérte, a javaslatról kézfeltartással szavazzanak.

Megállapította, hogy a képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.

 

 

 

68/2007. Önk.

Bérleti díjakra vonatkozó rendelet előkészítése

 

                                                                                  H a t á r o z a t

 

Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok bérleti díjait felülvizsgálja.

A képviselő-testület megbízza a jegyzőt a rendelet tervezetének előkészítésével.

                                   Határidő: 2007. augusztus 31.

                                   Felelős: Toldi Zsolt jegyző

 

 

 

6. Tájékoztatás

 

Toldi Zsolt jegyző elmondta, az elmúlt képviselő-testületi ülésen elhangzott képviselői javaslatra megkereste az Állami Közútkelő KHT-t a 451-es út felmarásával kapcsolatban.

Azt a választ adták, hogy a veszélyes nyomvályúk megszüntetésére marták fel az aszfaltot, amely idővel megkopik.

 

Seres Balázs képviselő véleménye szerint a nyomvályút megszüntették a felmarással, de a felmarás széle kagylósra van kialakítva és ez balesetveszélyes. Javasolja, kezdeményezzenek helyszíni szemlét, úgy gondolja, ha a szakember látja,  akkor egyet fog érteni vele.

 

Toldi Zsolt jegyző elmondta, hogy egyeztetést fog kérni az ügyben.

 

A képviselő-testület a tájékoztatást tudomásul vette.

 

Mivel több napirend és hozzászólás nem volt, a polgármester megköszönte a részvételt és az ülést bezárta.

 

K. m. f.

 

 

 

 

 

Urbán Istvánné                                                                                                       Toldi Zsolt

 polgármester                                                                                                             jegyző

 
Vállalkozások
 
Fotóalbum
 
Társalgó
 
Honlapajánló
 
Számláló
Indulás: 2007-01-25
 
Impresszum

Gátér község nem hivatalos honlapja.
Szerkeszti: Jánosi Ildikó.
E-mail: ildi1984@freemail.hu
 

 
Letöltések
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon