Gátér
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
A faluról
 
Aktuális
 
Közérdekű
 
Intézmények
 
Szervezetek
 
Archív
 
Képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei 2006-2008
Képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei 2006-2008 : 2008. december 16. 2. rész

2008. december 16. 2. rész


7. napirend
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, az írásos előterjesztést a képviselők megkapták. A Mikrokörzeti Társulás a házi segítségnyújtás szociális alapszolgáltatási feladat ellátására korábban megalakult és működik, melynek területe 3 települési önkormányzat területére terjed ki. Pálmonostora község akkor nem kívánt részt venni a társulásban, azonban 2008. októberi ülésükön úgy döntöttek, hogy kérik felvételüket a társulásba.
Kérte, amennyiben egyetért a képviselő-testület azzal, hogy Pálmonostora önkormányzata a házi segítségnyújtás szociális alapszolgáltatási feladatok ellátására létrejött mikrokörzeti társuláshoz csatlakozzon, kézfeltartással szavazzanak.
Megállapította, hogy a képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.
 
103/2008.Önk.
A Mikrokörzeti Társulás Házi segítségnyújtási szociális alapszolgáltatási
feladatok ellátására tagfelvétel tárgyában.
 
H a t á r o z a t
 
 
1.     Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja Pálmonostora Község Önkormányzat Képviselő-testületének csatlakozását a Mikrokörzeti Társulás Házi segítségnyújtási szociális alapszolgáltatási feladatok ellátására elnevezésű társuláshoz, mint a társulás megbízó tagja.
2.     Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Mikrokörzeti Társulás Házi segítségnyújtási szociális alapszolgáltatási feladatok ellátására elnevezésű társulás Társulási Megállapodásának 2. számú módosítását 2009. január 1-jei hatállyal, felkéri a Polgármestert annak aláírására Gátér Község Önkormányzata nevében.
Határidő: 2009. január 31.
Felelős: Urbán Istvánné polgármester
 
 
8. napirend
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, a napirend írásos előterjesztését kézhez kapták. Megkérdezte Joó Endre rfhdgy urat a rendőrkapitányság képviselőjét, kíván–e kiegészítést tenni.
 
Joó Endre rfhdgy. elmondta, kiegészítést nem kíván tenni, azonban amennyiben bárkinek kérdése, észrevétele van, kéri, hogy tegye fel.
 
Seres Balázs képviselő elmondta, a beszámolóban olvasható, hogy csökkent az elmúlt évi bűncselekmények száma. A szabálysértési értékhatár viszont növekedett, s kérdése, hogy nem abból adódik-e ez a csökkenés? A felderítés eredményessége véleménye szerint nem a legjobb, különösen az ismeretlen tettes elleni bűncselekmények esetében.
 
Joó Endre rfhdgy. elmondta, a körzeti megbízottak általában az egyszerűbb megítélésű ügyekkel foglalkoznak, a 200 eFt feletti ügyekben már a bűnügyi szolgálatnak kell eljárnia. A szabálysértési értékhatárt 2006 júniusától módosították 20.000 Ft-ra.
 
Seres Balázs képviselő véleménye, hogy amikor az ember feljelentést tesz, akkor a rendőrségnél igyekeznek az értékhatárt levinni 20.000 Ft alá, hiszen ebben az esetben nem a rendőrség feladata az eljárás, hanem a helyi jegyzőé.
Véleménye szerint a jegyző nem tud egy szabálysértést megfelelően szankcionálni. A tájékoztatóból az látszik, hogy nagyon jó eredményességgel dolgoznak, azonban az ő véleménye az, hogy sajnos a tanyás területeken elkövetett lopások felderítetlenek maradnak. Van olyan ember a faluban, akinek évek óta rendszeresen ellopják az állatait a tanyájáról és a tettes ismeretlen marad. Nem a rendőrséget kívánja bírálni, de sajnos ebben az országban sokan félthetik értékeiket. Egyre nagyobb számú ugyanakkor a megélhetési bűnözés is. A jogalkotóknak kellene ebben a kérdésben megoldást találni.
 
Gulyás János József képviselő véleménye szerint a fiatalkorú bűnözés nagyon megszaporodott, elképesztőnek tartja, hogy fiatal, 14-16 éves gyerekek részegre isszák magukat. A kerékpárosok ellenőrzését is fontosnak tartaná, ők is okoznak balesetet, különösen, ha ittasan kerékpározik valaki, s a mellények használatát is lehetne ellenőrizni.
 
Joó Endre rfhdgy elmondta, igen fokozottan ellenőrzik a kerékpárosokat is, azonban a szankció jóval súlyosabb egy autóssal szemben, mint egy kerékpárossal szemben. Azért igyekeznek megfelelő szankciót alkalmazni velük szemben is. 
 
Trombitás Csaba képviselő kérdése, milyen telefonszámot lehet hívni, ha valaki bejelentést szeretne tenni? A beszámolóban ugyan szerepel két telefonszám, de a lakosok ezt nem tudják.
 
Joó Endre rfhdgy. elmondta, ezek a számok ki vannak függesztve a rendőrkapitányságon, a hivatalokban és a fontosabb helyeken is ki lehet tenni. Megköszönte az önkormányzat által nyújtott anyagi támogatást, ami nagyon nagy segítség, s ezt az összeget a körzeti megbízott használhatja fel a településen teljesített szolgálatához szükséges üzemanyagra.
 
Urbán Istvánné polgármester megköszönte a körzeti megbízottak munkáját, akik igyekeznek sűrűn megjelenni a faluban. Jó dolog ez, hiszen már a jelenlétük is riasztó hatással van a bűnözőkre. Nekünk a tanyavilágunk nem olyan kiterjedt, mint a környező településeké, viszont az a kevés ember, aki tanyán él, az idős, egyedül élő. Ők több odafigyelést igényelnek.
 
Mivel több észrevétel, hozzászólás nem volt, a polgármester kérte, aki a tájékoztatóban foglaltakkal egyetért, kézfeltartással szavazzon.
Megállapította, hogy a képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a tájékoztatót és meghozta a következő határozatot.
 
   104/2008. Önk.
   Tájékoztató Gátér község Közrend-közbiztonság helyzetéről
 
                                                                       H a t á r o z a t
 
                                   Gátér Község Önkormányzat képviselő-testülete megtárgyalta és                                            elfogadja a község közrend-közbiztonsági helyzetéről készült                                     tájékoztatót.
                                   Határidő: 2008. december 16.
                                   Felelős: Képviselő-testület
 
9. napirend
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, a Művelődési otthon és könyvtár munkájáról szóló beszámolót kézhez kapták, megkérdezte Rádi Józsefnét, hogy kiegészítést kíván-e tenni.
 
Rádi Józsefné művelődési otthon vezetője elmondta, hogy a beszámolóval kapcsolatban kiegészítést nem kíván tenni, amennyiben kérdés, vélemény van, arra szívesen válaszol.
 
Urbán Istvánné polgármester kérte, mondja el a Bács-Kiskun Megyei Könyvtárral való együttműködés tapasztalatait.
 
Rádi Józsefné elmondta 2007-ben jött létre a társulás, amelyről nagyon jó tapasztalatai vannak. A beszámolóban is jelezte, hogy sok könyvvel gyarapodott a könyvtári könyvállomány, sok értékes és szép kiadványt kaptak.
A beszámoló elkészítése óta is már újabb 110 könyv érkezett összesen 180 eFt értékben, továbbá ellátták egész évre való irodaszerrel.
A sok könyvnek azonban csak akkor lesz értelme, ha az olvasói létszám is növekedni fog. Az olvasást népszerűsíteni kell. A társulás különböző könyvtári programokkal igyekszik népszerűsíteni nálunk is az olvasást elsősorban az óvodás és az iskoláskorú gyerekek körében. A középkorosztály sajnos nagyon kevés időt fordít olvasásra. A cél az, hogy ezek a szép és értékes könyvek ne csak a polcon porosodjanak, hanem olvassák, forgassák az emberek. Egy év alatt annyi értékű könyvet kaptunk, amit az önkormányzat sok év alatt sem tudott volna biztosítani.
Tárgyi eszközök igénylésére is volt lehetősége, így ő fényképezőgépet és kamerát igényelt, fontosnak tartotta ezeket, hiszen a rendezvényeken, falusi eseményeket meg tudja majd örökíteni. A társulásnak másik előnye, hogy a társulásban lévő kollégák segítőkészek.
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, a legtöbb családban van számítógép és ez kerül előtérbe. Ma már csak kevés gyerek olvas, s csak inkább az iskolai kötelező olvasmányokat.
 
Gulyás János József kérdése, hány aktív könyvtári tag van? Hányan fordulnak meg egy nap a könyvtárban? Véleménye szerint a nyitvatartási időn kellene változtatni.
 
Rádi Józsefné elmondta, 68 fő, aki aktív olvasó a faluban, ennek zöme gyerek. Azt, hogy hányan fordulnak meg a könyvtárban, azt nem tudja pontosan megmondani, mivel az változó. Már internetezni sem nagyon jönnek az emberek, a gépek kihasználatlanok. Ennek oka lehet, hogy sok gyereknek otthon is van számítógépe és internet elérési lehetősége. A nyári szünetben nagyobb érdeklődésre számított, de nem jött több gyerek a művelődési házba.
 
Seres Balázs képviselő kérdése, hogyan oldódott meg a nagyteremben a parketta javítása, az ablakok kijavítása, a terem festése?
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, a biztosító a parketta javítását kifizette, a festést pedig közhasznú dolgozóval csináltatták meg.
 
Rádi Józsefné a nyugdíjas klub vezetőjeként megköszönte a képviselő-testületnek az anyagi segítséget, elmondta, hogy sajnos nagyon fogy a nyugdíjas klub létszáma, s egyre kevesebben vannak. Személyesen keresi fel az érintetteket, talán így hatásosabb a meghívás. A fiatalabb nyugdíjasok közül viszont alig jelentkeznek a klubba.
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta a képviselő-testület a szívügyének tartotta, hogy a még működő egyesületeket támogassa. Fontosnak tartja, hogy a nyugdíjasokat újból felkeressék, hiszen a régi, már nagyon idős emberek tagjai a klubnak, s a fiatalabb korosztályú nyugdíjasok közül valóban senki sincs.
 
Megköszönte az eddig végzett munkát és több sikerélményt kívánt a művelődési ház vezetőjének.
Megkérte a képviselő-testületet, aki elfogadja a beszámolót, kézfeltartással szavazzon.
Megállapította, hogy 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.
 
105/2008. Önk.
Beszámoló a Művelődési Otthon és a Könyvtár munkájáról
 
 
 
 
H a t á r o z a t
 
Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadta a Művelődési Otthon és Könyvtár munkájáról szóló beszámolót.
Határidő: 2008. december 16.
Felelős: Képviselő-testület
 
 
 
10. napirend
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, hogy a LEADER program keretében lehetőség nyílik arra, hogy a településen új játszótér építése valósuljon meg.
A beadási határidő módosításra került, így 2009. január 10-ig kell a pályázatokat benyújtani. A LEADER közösség 3 kistérsége 24 településből áll. Mindenki szeretné saját települését ennek a programnak a segítségével szebbé, értékesebbé tenni. A városok esetében csak a külterületek jöhetnek számításba lakosságarányosan, a kistelepüléseken pedig a mikro-vállalkozások és civil szervezetek is nyújthatnak be pályázatot az önkormányzat mellett. Jelenleg a településen civil szervezet részéről nem tud pályázati szándékról, helyi mikro-vállalkozás részéről viszont a mai napon jelentkezett igény.
Az önkormányzatunk játszótér kialakítására, illetve az ehhez kapcsolódó pihenőpark megvalósítására pályázhatna. Az ezzel kapcsolatban kért árajánlatokat ismertette.
Kérte a POLYDUCT Zrt. ülésen megjelent képviselőjét, hogy ismertesse ajánlatukat.
 
Sümegi János a POLYDUCT Zrt. területi képviselője elmondta, hogy a cég a műanyagiparban egyedülálló technológiával készít különböző eszközöket, többek között hulladéktároló edényzeteket, szennyvízelvezetéshez csöveket, aknákat, közterületi bútorokat, virágtartókat, játszótéri eszközöket.
Ismertette az árajánlatot. Elmondta, hogy összeállítottak egy olyan játszóteret, amelynek kb. 330-350 m2 terület igénye van, s kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt megfelelő játszóhelyek kerülnének kialakításra. A kialakítandó játszótér teljes költsége bruttó 7.700 eFt. Amennyiben a képviselő-testület úgy dönt, a pályázat megírásától a használatbavételi engedély beszerzésén és a tereprendezési munkálatok elvégzésén keresztül a tényleges kivitelezésig vállalják a pályázat lebonyolítását. Az eszközöket az árajánlat keretein belül a képviselő-testület választhatja ki, igény szerint lehet variálni a játékokat.
Ezek a műanyag eszközök tartósak, strapabíróak, nem igényelnek utólagos felületkezelést. Elmondta, hogy minden felmerülő kérdésre szívesen válaszol.
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, hogy megvizsgálták a lehetséges helyszíneket, s mivel a központi park a 451-es főút és a mellette lévő lakóház közelsége miatt nem a legelőnyösebb, a művelődési ház mögötti parkosított részen lenne a játszótér a legmegfelelőbb helyen. Itt a létesítés minimális darabszámú fa áthelyezésével megoldható lenne.
A LEADER programban az önkormányzatok a nettó kiadások 100 %-át igényelhetik és a 20 %-os ÁFA megfizetése jelentkezik önerőként. Mivel azonban ez a pályázat is utófinanszírozott, így ahhoz, hogy igénybe tudják azt venni, minden valószínűség szerint támogatásmegelőlegező hitel felvételére kényszerül majd az önkormányzat.
Úgy gondolja, hogy nem szabad kihagyni ilyen lehetőséget, ha nem használják ki, a többi önkormányzat elviszi a pénzt.
 
Sümegi János Úr elmondta, hogy a pályázatíró cégnek sikeres pályázat esetén a pályázat írás díját ki kell fizetni. A pályázat előkészítése és lebonyolítása során minden szabályt be kell tartani.
 
Toldi Zsolt jegyző elmondta, hogy a művelődési ház mögötti területet tartják a legalkalmasabbnak és itt lehetne kialakítani egy nagyobb játszóteret. Kiskunfélegyháza Város Polgármesteri Hivatala mint építésügyi hatóság tájékoztatása szerint nem építési engedély köteles a kivitelezés, adott esetben a közművekkel kell egyeztetni.
 
Urbán Istvánné polgármester megköszönte a POLYDUCT ZRT. képviselőjének a részvételét és a tájékoztatóját, s elmondta, hogy a képviselő-testület döntéséről írásban fogják értesíteni.
A polgármester a továbbiakban ismertette a POLYMERS HUNGARY Kft. árajánlatát, mely összesen bruttó 8.662 eFt. Az ISTÓK-97 Kft. árajánlata 7.714 eFt, mely nem tartalmazza a tereprendezési, bontási és egyéb munkálatokat.
Elmondta, a képviselő-testületnek döntést kell hozni, hogy be kívánja-e nyújtani a pályázatot és melyik árajánlatot fogadja el. A döntést elhalasztani nem célszerű, hiszen részben a határidő is szoros részben pedig a várhatóan sok pályázat miatt a keret el fog fogyni.
 
Trombitás Csaba képviselő véleménye szerint az ismertetett árajánlatok közül a POLYDUCT ZRT. ajánlata a legkedvezőbb. A tervezett helyszínt is jónak találja, s esetleg még a központban lévő park is jó lenne.
 
Farkas Márta képviselő is egyetért a javaslattal, jónak tartja a játékokat.
 
Seres Balázs képviselő véleménye szerint több helyen is kifogásolható a POLYDUCT Zrt. ajánlata hiszen olyan költséget is beépítettek mint például a használatbavételi engedély, azonban a játszótér kialakítása nem építési engedély köteles. Az a véleménye, hogy az ajánlatuk drága. Kevésnek tartja a bekért árajánlatokat. Az elhangzottak alapján nem tud dönteni.
 
Toldi Zsolt jegyző elmondta, hogy a beruházás nem tartozik közbeszerzési eljárási törvény hatálya alá, mivel 8 millió Ft alatti a bekerülési költség.
 
Seres Balázs képviselő véleménye, hogy az árajánlatban szereplő összegnél jóval kevesebből is ki lehetne alakítani a játszóteret.
 
Toldi Zsolt jegyző elmondta, ha úgy dönt a képviselő-testület hogy újabb árajánlatokat kér be a pályázatot csak a következő fordulóban tudják benyújtani.
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, olcsóbb árajánlatot nem fogunk kapni, mint amit a POLYDUCT adott, hiszen ő a gyártó.
 
Seres Balázs képviselő véleménye szerint nem csak ezt az egy termékcsoportot kellene ismerni, amit ez a gyártó gyárt. Könnyű a legjobb árajánlatot adni úgy, ha ők gyártják a terméket, ugyanezt a típust a többi cég ettől már csak magasabb áron adhatja. Az ajánlatban homokfeltöltéses ütéscsillapító talaj van meghatározva, ennyi pénzért legalább gumitégla csillapító beépítését kérjük.
 
Urbán Istvánné polgármester véleménye a bekért ajánlatok közül e legkedvezőbbet válassza ki a testület.
 
Seres Balázs képviselő véleménye szerint az Interneten is lehet ilyen cégeket találni, tanácsot kell kérni egy kertépítő mérnöktől is. Biztos, hogy pályázatíróval kell a pályázatot elkészíttetni? A pályázatban meg kell-e határozni milyen játékok lesznek beépítve?
 
Gulyás János József képviselő véleménye szerint alapáron, a legolcsóbb kivitelezési formában kell megcsináltatni a céggel a pályázatot.
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, konkrét pályázatot kell benyújtani és meghatározni milyen játékok kerülnek beépítésre. A pályázat bonyolultsága miatt indokolt a pályázatíróval való elkészíttetés.
 
Seres Balázs képviselő véleménye szerint amennyiben ennyire szorít az idő, akkor azzal a feltétellel fogadjuk el az ajánlatot, hogy gumicsillapítást kérünk az árajánlatban szereplő összeggel.
 
Urbán Istvánné polgármester kérte a képviselő-testületet, hogy hozzon határozatot arra vonatkozóan, hogy meghirdetett LEADER programban az önkormányzat részt vesz, a LEADER program „Falumegújítás” pályázati pontjára játszótér építésére benyújtja a pályázatot. A tervezett játszótér helye: Gátér, Petőfi S. u. 25. szám (240 hrsz.) alatt lévő Művelődési Otthon mögötti zöldterület.
A Képviselőtestület a pályázat elkészítésével és a játszótér kivitelezésével a benyújtott árajánlatok alapján a POLYDUCT ZRT-t (4l8l Nádudvar, Kabai út 62.) bízza meg.
A képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.
 
106/2008. Önk.
Pályázat benyújtása játszótér megépítésére
 
H a t á r o z a t
 
Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az FVM által meghirdetett LEADER programban részt vesz és annak részeként a „Falumegújítás” pályázati pontra játszótér megépítésére nyújt be pályázatot. A tervezett játszótér helye: Gátér, Petőfi S. u. 25. szám (240 hrsz.) alatt lévő Művelődési Otthon mögötti zöldterület.
A pályázat elkészítésével és a játszótér megépítésével benyújtott árajánlatok alapján a POLYDUCT ZRT-t (4l8l Nádudvar, Kabai út 62.) bízza meg.
Határidő: 2009. január 10.
Felelős: Urbán Istvánné polgármester
 
Urbán Istvánné polgármester kérte a képviselő-testületet, amennyiben elfogadják a POLYDUCT Zrt. árajánlatát az abban szereplő összeggel, azzal a kitétellel, hogy a homokfeltöltés helyett gumi burkolat legyen, kézfeltartással szavazzanak.
Megállapította, hogy a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.
 
 
107/2008. Önk.
Játszótér építésre árajánlat
 
H a t á r o z a t
 
Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a LEADER programban megvalósítandó játszótér-építéshez benyújtott árajánlatokat és úgy határoz, hogy a POLYDUCT ZRT. (4181 Nádudvar, Kabai út 62.) árajánlatát fogadja el, az alábbiak szerint:
Játszóeszköz ár
        Összesen nettó             4.501.000 Ft
        ÁFA 20 %                                 900.200 Ft
        Összesen bruttó                    5.401.200 Ft
Szerelési- és anyagdíj
        Összesen nettó             1.981.010 Ft
        ÁFA 20 %                                 396.202 Ft
        Összesen bruttó                    2.377.212 Ft
        Mindösszesen bruttó:           7.778.412 Ft
Határidő: 2008. december 16.
Felelős: Képviselő-testület
 
 
11. napirend
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, az ivóvízminőség-javító program első szakasza befejeződött. Az ivóvízminőség-javító programot koordináló DARFÜ Kht. munkaszervezete készítette a szakmai dokumentációt, mely a program megvalósítását elősegítő EU-s források megszerzésének vizsgálatával – és ennek eredményessége esetén – a program gyakorlati megvalósítását részletezi. Az ivóvízminőség-javító program megvalósításához EU-s pályázati támogatásra van szükség, azonban a konzorcium, mely az eddigi munkákat végezte, nem jogosult pályázni. Az önkormányzatoknak önállóan vagy társulásban lehet benyújtani a pályázatukat. A társulásokra vonatkozóan több variációt készített a program elkészítésével megbízott szervezet. A Kiskunfélegyházi Többcélú Kistérségi Társulás tanácskozásán a társulás 59/2008. TT. határozatában olyan állásfoglalás született, hogy a BÁCSVÍZ ZRT. működési területéhez kapcsolódó önkormányzatok alkossanak egy társulást, természetesen nem kizárva, hogy a természetes határok miatt a szolgáltatóhoz csatlakoztatható vízművel rendelkező önkormányzatok is belépjenek. A BÁCSVÍZ ZRT. 2008. december 11-én tartott rendkívüli küldöttgyűlésén szó volt erről a társulási formáról és Kecskemét Megyei Jogú Város képviseletében a város alpolgármestere elmondta, hogy az önkormányzat megtárgyalta ezt a társulási lehetőséget és felvállalja a gesztorságot. Kérte, hogy az érintett önkormányzatok mielőbb hozzanak döntést arról, hogy be kívánnak-e lépni a társulásba.
 
A képviselő-testület az előterjesztéssel kapcsolatban észrevételt nem tett, a polgármester kérte aki elfogadja, hogy az önkormányzat a társulásban részt vegyen, kézfeltartással szavazzon.
Megállapította, hogy a képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta következő határozatot.
 
108/2008. Önk.
Részvétel társulásban
 
 
 
 
H a t á r o z a t
 
Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Dél-alföldi Ivóvízminőség Javító program végrehajtására létrejövő önkormányzati társulásban részt kíván venni.
Határidő: 2008. december 16.
Felelős: Képviselő-testület
 
 
12. napirend
 
Toldi Zsolt jegyző elmondta, az elmúlt ülésen tárgyalt a képviselő-testület a Petőfi S. u. hrsz. 156. ingatlan értékesítésével kapcsolatos problémáról, mely szerint az ingatlan a földhivatali nyilvántartásban beépítetlen terület, a valóságban viszont van rajta felépítmény. Ismertette a Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal, mint építésügyi hatóság tájékoztatását, mely szerint az épületre gazdasági épületként fennmaradási engedély kérhető vagy annak elbonthatásáról kell intézkedni. Ez a pályázati dokumentációba rögzítésre került.
A pályázati kiírásban a vásárlási feltételek ugyanúgy kerültek rögzítésre, mint a másik két ingatlan vonatkozásában, azonban ennél az ingatlannál az értékesítést – mivel beépítetlen terület- ÁFA terheli.
 
Seres Balázs képviselő elmondta, hogy a pályázati felhívásban lakóingatlan szerepel, ennek épületre történő javítása indokolt.
 
Toldi Zsolt jegyző egyetért az észrevétellel, a dokumentációt ennek megfelelően javítja.
 
Urbán Istvánné polgármester kérte a képviselő-testületet, hogy aki a pályázati felhívás tartalmát elfogadja, kézfeltartással szavazzanak.
Megállapította, hogy 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.
 
109/2008. Önk.
Ingatlanértékesítésre pályázati felhívás
 
                                                                       H a t á r o z a t
 
 
Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Gátér, Petőfi S. u. hrsz. 156. ingatlant értékesíteni kívánja, melyre pályázatot ír ki az elkészített pályázati felhívás alapján.
Az ingatlan eladási árát 1.680 eFt+ÁFA összegben határozza meg.
A pályázat előkészítésével megbízza a polgármestert és a jegyzőt.
Határidő: 2008. december 31.
Felelős: Urbán Istvánné polgármester, Toldi Zsolt jegyző
 
 
13. napirend
 
1. Hó eltakarítás
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, hogy a téli hó eltakarítási munkák elvégzésére két árajánlat érkezett.. Az egyik ajánlatot Kovács József Gátér, Bajcsy-Zs. u. 27. szám alatti vállalkozó tette, 4.000 Ft/óra +ÁFA összegért, a másik ajánlatot a Kiskunfélegyházi VÉPFU Kft. 5.500 Ft/óra + ÁFA összegért.
Úgy gondolja, a kedvezőbb árajánlatot adó Kovács Józsefet bízzák meg a hó eltakarítási munkák elvégzésével.
Mindenképpen kell megállapodást kötni annak érdekében, hogy tudjanak kihez fordulni amennyiben leesik a hó.
Kérte, bízzák meg, hogy a vállalkozóval a megállapodást aláírja.
 
A képviselő-testület a javaslattal kapcsolatban észrevételt nem tett, a polgármester kérte, aki egyetért, kézfeltartással szavazzon.
Megállapította, hogy a képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.
                                                                                                
1102008. Önk.
Hó eltakarítás
                                              
                                   H a t á r o z a t
 
Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a téli hó eltakarítási munkálatok elvégzésére Kovács József Gátér, Bajcsy-Zs. u. 27. szám alatti lakos vállalkozóval köt megállapodást.
A munkálatok elvégzése szükség szerint, a vállalkozó által tett árajánlatban szereplő 4.000,- Ft + áfa óradíjért történik.
A megállapodás megkötésével megbízza Urbán Istvánné polgármestert.
Határidő. 2008. december 31.
Felelős: Urbán Istvánné polgármester
 
2. Konyhától ételhulladék elszállítása
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, a konyhai ételhulladék veszélyes hulladéknak számít, amelynek ártalmatlanításáról gondoskodni kell. A Pécsi Biohulladék Hasznosító Kft. szállította ez idáig az ételhulladékot és most közölte 2009.-re vonatkozó árait, amely kapcsán szerződésmódosítás szükséges. Az elszállítás havi költsége így kb. 13-14 eFt.
 
Kérte mondják el az ajánlattal kapcsolatban észrevételeiket.
 
Seres Balázs képviselő véleménye szerint nem veszélyes hulladékról van szó, csak hulladékról.
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, hogy az ételhulladékot speciális edényekben lehet elszállítani, a hulladékhasznosító az ételhulladékot különleges kezelés során komposztálja és a további hasznosítás illetve ártalmatlanítás az ő feladata. Az állategészségügyi hatóság az ételhulladék magán ember részére történő értékesítését abban az esetben sem engedélyezi, ha azt kizárólag kutyák etetésére használná. Ennek a törvénynek a hatálybalépésekor több vállalkozó jelezte, hogy elszállítaná a keletkező konyhai hulladékot, közülük a jelenlegi vállalkozás árajánlata jelentette a legkevesebb költséget az önkormányzatnak.
A képviselő-testület a javaslattal egyetértett, a polgármester kérte, aki elfogadja az árajánlatot kézfeltartással szavazzon.
Megállapította, hogy 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.
 
 
111/2008. Önk.
Ételhulladék elszállítása
 
H a t á r o z a t
 
Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Biohulladék Hulladékhasznosító Kereskedelmi és Szolgáltató KFT. biohulladék szállításra vonatkozó szerződés módosítását és úgy határoz, hogy a módosítást elfogadja.
A szerződés módosításával megbízza Urbán Istvánné polgármestert.
Határidő: 2008. december 31.
Felelős: Urbán Istvánné polgármester
 
 
3. LEADER programban pályázat
 
Urbán Istvánné polgármester elmondta, hogy a LEADER program keretében vállalkozók is nyújthatnak be pályázatot vállalkozásuk fejlesztése céljából. Az önkormányzat tulajdonát képező Petőfi S. u. 29. szám alatti üzlethelyiségeket két vállalkozó, Gémes Anikó és Tóth Sándorné bérli. A vállalkozók szeretnének raktárhelyiséget kialakítani, mely egy-egy 20 m2-es raktár lenne. Kérik a képviselő-testület hozzájárulását, hogy elvégezhessék a bővítést amennyiben a pályázatuk sikeres lesz. Ahhoz, hogy a pályázatot be tudják nyújtani, szükséges az önkormányzat hozzájárulása. Kérte, mondják el véleményüket.
 
Seres Balázs képviselő véleménye szerint vizsgálni kell a kérdést abból a szempontból is, hogy milyen módon tudja a beruházás költségeit kompenzálni az önkormányzat. Egy esetleges bérleti jogviszony megszűnése esetén az önkormányzatnak nincs arra pénze, hogy a raktárhelyiség építésének költségeit kifizesse. Amíg a bérlet él, addig a bérleti szerződésben rögzítve érvényesíthető valamilyen díjkedvezmény.
 
Urbán Istvánné polgármester úgy gondolja, hogy ha a vállalkozó valamilyen beruházásban gondolkodik és vannak tervei, akkor minden lehetőséget kihasznál arra, hogy a vállalkozását életben tartsa.
 
Farkas Márta képviselő véleménye, hogy a Gátéron élő fiatal vállalkozót támogatni kell és pozitívan kell hozzáállni a kéréséhez.             
 
Seres Balázs képviselő egyetért azzal, hogy támogatni kell az ilyen törekvést, de le kell rögzíteni azt is, hogy egy esetleges bérleti jogviszony megszűnés esetén a felek egymással milyen módon számolnak el.
 
Toldi Zsolt jegyző véleménye szerint hozzon a képviselő-testület olyan határozatot, hogy támogatja a pályázat benyújtását, de a bérlet vállalkozó részéről történő felmondása esetén az önkormányzat anyagi kötelezettséget nem vállal az e beruházásból származó költségek tekintetében. Kérdés, hogy mobilraktár létesítése esetén van-e ilyen költség, mivel a raktár elméletileg mozgatható.
 
Seres Balázs képviselő véleménye, hogy a további részleteket megállapodásban kell rögzíteni.
 
Urbán Istvánné polgármester kérte a képviselő-testületet, hozzanak határozatot hogy, Gémes Anikó Gátér, Dózsa Gy. u. 93. szám alatti vállalkozó LEADER pályázat benyújtását támogatják, a mobil raktárhelyiség létesítéséhez azzal a feltétellel járul hozzá, hogy a beruházás költségét a vállalkozó teljes egészében viseli és az önkormányzat anyagi kötelezettséget nem vállal.
 
Kérte, kézfeltartással szavazzanak. Megállapította, hogy 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.
 
112/2008. Önk.
Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanon mobil raktár létesítése
 
 
                                                                       H a t á r o z a t
 
Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Gémes Anikó             Gátér, Dózsa Gy. u. 93. szám alatti lakos vállalkozó kérelmét és úgy határoz, hogy a LEADER pályázat benyújtását az alábbi feltétellel támogatja.
                        A képviselő-testület a tulajdonában lévő Gátér, Petőfi S. u. 29. szám alatti                  ingatlanon mobil raktárhelyiség létesítéséhez azzal a feltétellel járul hozzá,                       hogy a beruházás költségét a vállalkozó teljes egészében viseli, és a bérleti
                        jogviszony vállalkozó részéről történő felmondása esetén az önkormányzat a               beruházásból származó költségek megtérítésére kötelezettséget nem vállal.  
                        Határidő: 2008. december 16.
                        Felelős: Képviselő-testület
 
 
Urbán Istvánné polgármester kérte, Tóth Sándorné vállalkozó a Petőfi S. u. 29. szám alatti üzlet bérlője részére szintén hozzák meg hozzájáruló határozatukat.
Kérte, kézfeltartással szavazzanak. Megállapította, hogy 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül a képviselő-testület meghozta a következő határozatot.
 
113/2008. Önk.
Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanon mobil raktár létesítése
 
                                                                                   H a t á r o z a t
 
Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta Tóth Sándorné Kiskunfélegyháza, Károlyi Mihály u. 40. vállalkozó kérelmét és úgy határoz, hogy a LEADER pályázat benyújtását az alábbi feltétellel támogatja.
                        A képviselő-testület a tulajdonában lévő Gátér, Petőfi S. u. 29. szám alatti                  ingatlanon mobil raktárhelyiség létesítéséhez azzal a feltétellel járul hozzá,                       hogy a beruházás költségét a vállalkozó teljes egészében viseli és a bérleti
jogviszony vállalkozó részéről történő felmondása esetén az önkormányzat a beruházásból származó költségek megtérítésére kötelezettséget nem vállal.
                        Határidő: 2008. december 16.
                        Felelős: Képviselő-testület
 
 
4. Érdekeltségnövelő hozzájárulás felhasználása
 
Toldi Zsolt jegyző elmondta, a hogy Művelődési Otthon 2007. évben könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra pályázott. A megítélt támogatás 40 e Ft, a biztosítandó önrész 80 eFt, melyet hangosítási berendezések beszerzésére kell fordítani a pályázatban foglaltaknak megfelelően. A tavaly megítélt támogatást az idén fel kellene használni. Annak érdekében, hogy műszakilag a legmegfelelőbb ajánlat kerüljön kiválasztásra, segítséget kért helyi hozzáértőktől, Kovács Csaba és Gyovai Norbert gátéri lakosoktól. Több ajánlatot vizsgáltak meg, így a bajai székhelyű Hifi-Clubbal, a budapesti székhelyű Zaj Rendszerház Kft-vel, a győri Somogyi Elektronic Kft.-vel, valamit a szegedi Music Centrummal vették fel a kapcsolatot. Ismertette az ajánlatokat. A szakértők szerint műszakilag és árban a legelőnyösebbnek a szegedi Music Centrum ajánlata tűnik. Kérte a Testület véleményét.
 
A képviselő-testület észrevételt nem tett, a polgármester kérte, aki egyetért azzal, hogy a hangosítási berendezéseket a szegedi Music Centrumtól rendeljék meg, kézfeltartással szavazzon.
Megállapította, hogy 7 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül elfogadta a javaslatot és meghozta a következő határozatot.
 
114/2008. Önk.
Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás
felhasználása
 
H a t á r o z a t
 
Gátér Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a 2007. évi Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás keretében rendelkezésre álló összegből a Music Centrumtól (Szeged Dugonics tér 4. adószám: 45430389-2-26) a következő hangosítási berendezéseket vásárolja meg:
-Behringer XENYX 1202 keverő              27 000 Ft
-Crown XLS 202 végfok                           85 000 Ft
-Shure C607 vezetékes mikrofon +kábel    7 000 Ft
-Összekötő kábel a keverő és végfok közé  3 500 Ft
Összesen 122 500 Ft.
 
Határidő: 2008. december 16.
Felelős: Képviselő-testület
 
 
 
Mivel több napirend és hozzászólás nem volt a polgármester megköszönte a részvételt és az ülést bezárta.
 
 
 
K. m. f.
 
 
 
 
Urbán Istvánné                                                                                                         Toldi Zsolt

 polgármester                                                                                                               jegyző

 
Vállalkozások
 
Fotóalbum
 
Társalgó
 
Honlapajánló
 
Számláló
Indulás: 2007-01-25
 
Impresszum

Gátér község nem hivatalos honlapja.
Szerkeszti: Jánosi Ildikó.
E-mail: ildi1984@freemail.hu
 

 
Letöltések
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre